Bérelni jó!

Beszéljünk egy kicsit a haszongépjármű-bérlésről. Sok cég teszi fel magának a kérdést, vásároljon haszongépjárművet, vagy inkább béreljen eszközt a megfelelő partnertől. Nyilván mind két oldalnak vannak előnyei, mi ezúttal elsősorban arra koncentrálunk, miért is lehet érdemes haszongépjárművet bérelni a Via Bérautónál, amely a Delta-Truckkal karöltve működik megbízhatóan a piacon. Tehát, a gépjárműbérlés mellett szól, hogy tervezhetők a költségek, a bérleti díjon kívül ugyanis a bérlőnek semmilyen költsége nincs. Ha bármi történne a járművel, akkor a Via Bérautó azonnal csereautóval áll elé, ráadásul közben elvégzi a meghibásodott a haszongépjármű javítását. Igaz, a bajtól nem kell tartani, hiszen a rendszeres szerviznek köszönhetően remek állapotban vannak a bérbe adandó járművek, amelyek korszerűek, így az üzemeltetésük is gazdaságos.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Eladó lakás Budapesten

Elképesztően pörög az ingatlanpiac egész Magyarországon, és persze különösen a fővárosban, Budapesten. Igencsak előnyös helyzetben vannak azok, akik ingatlannal rendelkeznek Budapesten, hiszen az sokat ér. Milliókkal többet lehet kérni manapság egy eladó lakásért, mint akkor, amikor megvette az illető. Ez az eladónak jó hír, a vevőnek már kevésbé, hiszen magas az eladó lakások ára Budapesten, ám ez nem jelenti azt, hogy nem lehet jó áron találni eladó lakást.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fogászat a fővárosban

Budapest a lehetőségek tárháza, szinte nincs olyan szolgáltatási terület, amelyen ne kínálna széles választékot. Nincs ez másként az egészségügyben, még pontosabban a fogászati szakterületen sem. A sok lehetőség közül ugyanakkor kiemelkedik az Uniklinik fogászat, amely évtizedes tapasztalatának és a hosszú évek alatt felépített jó hírének köszönhetően a leginkább kedvelt fogászatok egyike Budapesten. Akár gyermeknek, akár felnőttnek van szüksége fogorvosra , érdemes az Uniklinik fogászatot felkeresni. A fogászaton a 21. század igényeinek megfelelően felszerelt rendelő várja a pácienseket, akik valóban fontosnak érezhetik magukat, hiszen a szakma legjobbjai dolgoznak azért, hogy minél hamarabb a múlté legyen a fogászati probléma. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mire költhetem a személyi kölcsönt?

Amire akarja – felelhetnénk arra a kérdésre, hogy mire is költheti az ügyfél a személyi hitelt. Az ilyen típusú kölcsönöknek éppen az az egyik nagy előnye, hogy nem kell konkrét hitelcélt megadni a bank felé, mint például amikor lakást vagy autót vásárolunk, így bármire fordíthatjuk a banki kölcsön összegét. Mivel 100 ezer és akár 7 millió forint közötti összegről beszélünk, igen széles a skála. Műszaki cikket vásárolhatunk, elvihetjük nyaralni a családot, felújíthatjuk a házat, akár autót vehetünk, vagy ha szükséges, rendezhetjük a korábbi kölcsöneinket, hogy egycsatornássá és áttekinthetővé váljon a törlesztés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kényelem, otthon

Ha még nem hallott az intelligens otthonról, vagy nem tudja pontosan, mit jelent, olvassa végig a következő néhány sort, és megismerkedhet a fogalommal és azzal, amit az valójában takar. Napjainkban egyre több eszközt igyekeznek intelligenssé tenni, s minden törekvés mögött az a cél áll, hogy egyszerűbbé, könnyebbé tegyék a felhasználó életét. Ha viszont már nem egy és nem kettő intelligens eszköz segíti a mindennapjainkat, akkor az otthon elektromos eszközei rendszert alkotva intelligens otthont biztosítanak nekünk. Az intelligens otthonban összehangoltan működnek az egyes intelligens elektromos eszközök, mint például a világítás, a fűtésszabályozás, az árnyékolóvezérlés és még sorolhatnánk. Az intelligens otthonnak köszönhetően időt és pénzt takaríthatunk meg, nem beszélve arról, hogy távirányítóval vezérelve a rendszert még kényelmesebb lesz az életünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

E-mail marketing szolgáltatás

Több potenciális ügyfelet szeretne cége weblapjára? Vállalkozása profitálhatóságán szeretne javítani? Az E-mail marketing és a hozzá tartozó kampányok ebben segítenek! A Perform Média óriási, aktív e-mail címeket tartalmazó fogyasztói email adatbázisa több mint ötszázötvenezer címmel büszkélkedik. Ezek más és más beállítások szerint, több módon is szűrhetőek. Az e-mail kampányok így könnyen cégre szabhatóak és biztos azokhoz jutnak majd el a levelek, akik cége szempontjából fontosak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Otthonvezérlés távolról

Akkor is szeretné tudni, hogy mi történik az otthonával, amikor nincs otthon? Hogy minden optimálisan történjen a házában? Ez a vágy ma már könnyedén megvalósítható, ha a Somfy TaHoma nevű intelligens otthon vezérlés rendszerét választja. Egyetlen mobilról, tabletről, vagy laptopról könnyedén irányíthatja a rendszert, amely minden egyes eseményről értesítést küld, így biztosan mindig képben lesz az otthon történtekkel akkor is, ha fizikailag messze tartózkodik a háztól. Az intelligens otthon segítségével forgatókönyveket hozhat létre, életritmusához igazíthatja otthona működését, vezérelheti az otthona okoseszközeit és a berendezéseit, sőt ha szeretné, csoportokba rendezheti azokat. A házvezérlés nem bonyolult feladat, egyszerű kialakításúra tervezték, hiszen a gyerekeknek is meg kell tudniuk birkózni vele. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nagyvállalati és egyedi szoftver fejlesztése

Egyedi szoftverek fejlesztése vagy a már meglévők használata? Ez attól függ, hogy mire van szükségünk. Cége logisztikáján szeretne valamit könnyíteni? Netán olyan technológiára van szüksége, amivel könnyen elérheti ügyfeleit SMS formájában? a Binarit.Cargo és SMSGateway ezeket a célokat szolgálják! Az első egy telefonos alkalmazás, ami egyszerre segíti ügyfeleit a tájékozódásban és cégét logisztikában. A második egy nagy mennyiségű SMS kiküldésére alkalmas rendszer. Ergo tökéletes arra, hogy értesítéseket vagy egyéb promociókat küldjön vele. Mindkettő működéséről részletesebben olvashat a weboldalon. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jó a személyi hitel

Évekkel ezelőtt talán a többség félve közeledett a személyi hitelek felé. Az volt a sztereotípia, hogy az vesz fel személyi hitelt, akinek egyébként nincs pénze, kissé talán billog is volt a személyi hitel. Mára igencsak megváltozott a felfogás, sokan felismerték, milyen remek lehetőségeket rejt magában a személyi hitel. Egy-egy jó ütemben választott, átgondolt személyi hitellel nagyon megkönnyíthetjük az életünket, mindezt úgy, hogy abszolút nem rokkanunk bele a személyi hitel törlesztésbe. A személyi hitelek fontos tulajdonsága, hogy rugalmasak, jóval könnyebben felhasználhatók, mint például egy áruhitel vagy autókölcsön. A személyi hitelből kisebb házfelújítást éppúgy megvalósíthat, mint vehet autót, drágább laptopot, illetve akár mehet nyaralni a családdal. A bank felé nem kell hitelcélt megadni, senki sem ellenőrzi vagy próbálja meghatározni, mire fordítsa a személyi kölcsön összegét. Egy kattintás ide a folytatáshoz….