Felnőttkorban is elkapható a bárányhimlő?

baranyhimlo-felnott-korbanBár a bárányhimlőt jellemzően gyermekkorban kapják el az emberek, nem szabad gyerekbetegségként számon tartani. A bárányhimlő felnőttkorban is megtámadhatja a szervezetet. A felnőttkori bárányhimlő ráadásul jellemzően súlyosabb lefolyású, mint a gyermekkorban átvészelt, ezért érdemes élni a védőoltás nyújtotta lehetőséggel. Különösen akkor lényeges ez, amikor a bárányhimlőn át nem esett felnőtt gyermeke közösségbe kerül, ahol érintkezéssel, tüsszentéssel, köhögéssel pillanatok alatt elkaphatja a társaktól a bárányhimlő vírusát. Márpedig ha a gyerek megfertőződik, csak idő kérdése, hogy a szülő is elkapja a vírust. A bárányhimlő kezelésére készülve lényeges információ: a családon belüli második vagy harmadik tag bárányhimlő-fertőzése jellemőzen jóval több kiütéssel jár, és hosszabb ideig tart, mint általában.

Bárányhimlő elleni oltás a vírus és szövődményei ellen

A betegség elleni védőoltással éppen az előzhető meg, hogy az egész családon végigsöpörjön a vírus, ledöntve a lábáról a szülőket és gyermekeket egyaránt. Az oltást általában 16-18 hónapos korban, két adagban érdemes beadni, így megelőzhető a betegség, s persze a bárányhimlő kellemetlen tünetei is. A bárányhimlő elleni védőoltás elégséges védelmet nyújt, így az is megakadályozható, hogy később a betegség esetleg fellépő súlyos szövődményeivel kelljen megküzdeni.

Bővebb információ: http://www.baranyhimlo.hu

OEK Módszertani Levele a 2016. évi Védőoltásokról, Epinfo 23. évf. 1. kszám. 2016 február 15.

https://www.gov.uk/government/uploads/system/uploads/attachment_data/file/456562/Green_Book_Chapter_34_v3_0.pdf utolsó felkeresés: 2016. 04. 30.

Centers for Disease Control and Prevention. Epidemiology and Prevention of Vaccine-Preventable Diseases. Hamborsky J, Kroger A, Wolfe S, eds. 13th ed. Washington D.C. Public Health Foundation, 2015.

European Centre for Disease Prevention and Control. Varicella vaccination in the European Union. Stockholm: ECDC; 2015.

 

Ez a cikk a GlaxoSmithKline Kft. közreműködésével jött létre.

 

HU/VAR/0011/16a

Az anyag lezárásának dátuma: 2016.05.12.

OGYÉI engedély száma: OGYÉI/30835-4/2016